főoldal jegyvásárlás galéria kapcsolat magyar english
MŰVÉSZEK
A-C D-F G-I J-L
M-O P-R S-U V-Y
Váczi Eszter Quartet
Váczi Eszter - ének
Gátos Iván - zongora, billentyűs hangszerek
Gátos Bálint - basszusgitár
Mike Zsolt - dob

A quartet 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy igényes jazzműsorral álljon a szórakozni vágyó közönség elé. A folyamatos fellépéseknek, meghívásoknak köszönhetően a csapat annyira összeszokott, hogy egyre inkább felmerült az önálló program létrehozásának a lehetősége. Így kezdtek el saját anyagon dolgozni, melynek eredménye a 2009. februárban megjelenő "Vissza hozzád" című album. Akiknek esetleg ezek a nevek nem csengenek teljesen ismeretlenül, ne csodálkozzanak. Eszter 1999 óta a honi jazz, és könnyűzene kiemelkedő alakja, a többiek pedig szintén több formációban is feltűntek együtt, illetve külön-külön.